Végre újabb 4 pont!
2008.04.28. 15:16
Jászberényi TKF DSE - Kállósemjéni SE
Nem túl jó előjelekkel vágott neki a JTKF DSE vasárnapi bajnoki mérkőzésének, ezúttal 4 meghatározó játékos nem állt rendelkezésre.Közülük 3-an műtét miatt, csapatunk átlövője pedig szombaton szenvedett autóbalesetet. Így a kállósemjéniek ellen mindössze 5 felnőtt játékossal vágott neki a csapat.
Szoros első félidő után végül 11 gólos (30-19) hazai siker született, a vendégek a végére elfáradtak és nem birták tartani magukat a nagyot küzdő,gyors lerohanásokat alkalmazó berényiekkel szemben. Örömteli, hogy a korai kezdés ellenére is sokan kilátogattak a meccsekre és szinte teljesen megtöltötték a sportcsarnokot.
Az ifjúsági mérkőzésen nem okozott gondot az utolsó helyen szerénykedő ellenfél, a felnőtt csapatban játszó ifistákat 20 perc után pihentetve is 52-8-as jászberényi siker született.
Gólsz.: Petrányi K. 11, Cseh Zs. 8, Bathó A. 7, Kovács L. 7, Kisbaláázs D.5, Szántai T. 5, Jancsó D. 4, Tamás L. 3, Sárközi Zs. 1, Seres Á. 1.
Az ifi és a felnőtt csapat változatlanul a tabella második helyén áll, egy mérkőzéssel kevesebbet játszva, mint néhány másik csapat.
|