Jászberényi TKF DSE női ifjúsági kézilabdacsapata
Jászberényi TKF DSE női ifjúsági kézilabdacsapata
Következő mérkőzés

 

2010.szeptember 12.

Felnőtt:15:00

Ifi:17:00

Helyszín:Nádudvar

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Csapat
 
Képek
 
Bajnokság
 
Hírek/Cikkek
Hírek/Cikkek : 3 pont Kállósemjénből

3 pont Kállósemjénből

  2009.03.16. 19:47

Kállósemjéni SE - Jászberényi TKF DSE


Vasárnap délelőtt 11 órakor lépett pályára Nagykállón a felnőtt, 13 órakor pedig az ifi csapat.

A hajnali indulás mellett a játékvezetéssel is keményen meg kellett küzdenie a berényi lányoknak, végig fej-fej mellett haaldtak a csapatok, hol az egyik, hol a másik vezetett 1-2 góllal.A hazaiak az egyenlítő góljukat az utolsó percben 4(!!) méterről lőtték, még az utolsó 3 berényi támadásnál a két kezes lökést sem vették észre a játékvezetők.
A jól küzdő és játszó jászberényieket azonban így sem sikerült legyőznie a kállósemjénieknek, végül megismételve az őszi eredményt, 30-30-as döntetlen született.

Az ifjúsági mérkőzésen nagyobb erőfeszítés nélkül aratottak sima győzelmet a lányok, úgy, hogy az ellenfél fiatal játékosaira való tekinettel csak a velük egy korú JTKF-es játékosok léptek pályára. Végeredmény: 13-35.

 

 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Linkek
 
számláló
Indulás: 2005-11-05
 

A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    ✨ Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott – ismerd meg a „Megóvlak” címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG